Çerez Politikası

Şişecam, internet sitesinde kullanıcılarına daha iyi bir hizmet sunmak için çerezler kullanmaktadır. Çerez Politikamız hakkında daha fazla bilgi için buraya tıklayın.

MENU
HU

Igazgatóság

 #accr-bod#

Prof. Dr. t Kı

rman

Elnök és Vezérigazgató

 

Dr. Ahmet Kırman az Ankarai Egyetem jogi karán végzett. EU versenyjogból mesterdiplomát és ugyanezen intézményben kereskedelmi jogból D. fokozatot szerzett. Egyetemi docens, majd pénzügyi jogi professzor lett. Dr. Kırman a kar tagjaként, osztályvezetőként, a pénzügyi osztály vezetőjeként és az Ankarai Egyetem Államtudományi Karának intézetigazgatójaként dolgozott. A Galatasaray Egyetem jogi karának is a tagja volt. Karrierjét 1981-ben kezdte az Államtanács bírájaként. Ezt követően csatlakozott a e İş Bankası A.Ş. vállalathoz, ahol banki és biztosítási területen különböző pozíciókat töltött be. A Türkiye İş ı A.Ş., a Milli Reasürans T.A.Ş., a Destek Reasürans Ş. és a Petrol i A.Ş. elnöke, valamint számos más nagyvállalatnál, többek között az Anadolu Sigorta l az igazgatótanács tagja volt.
Dr. Kırman 2006-tól 2011-ig elnök-ügyvezető igazgató, 2011-től 2021-ig alelnök-vezérigazgató volt, 2021. március 30-tól pedig elnök-vezérigazgatóként tevékenykedik a Türkiye Şişe ve m ı A.Ş.-nél. Emellett a csoport néhány vállalatának az elnöke is. 2011-től 2020. szeptember 30-ig a Soda San A.Ş., a Trakya Cam San. A.Ş., az Anadolu Cam San. A.Ş. és a Paşabahçe m San. Tic Ş. elnöke volt, amikor ez a négy fő tőzsdén jegyzett leányvállalat a Şişecam név alatt egyesült. Az üvegtudomány és a technológia terén nyújtott kiemelkedő, egész életen át tartó munkájának elismeréseként Dr. Kırman-t a Nemzetközi Üveg Bizottság (ICG) „Elnöki Díjjal” tüntette ki, amiért ösztönözte az információcserét és támogatta a hazai, illetve a nemzetközi üveg társadalmat. Ez a világ legismertebb és legelismertebb szervezete az üveg területén, 33 ország képviselőjével. Dr. Kırman-t Olaszország külügyminiszterének és köztársasági elnökének javaslatára az Olasz Csillagrend „Cavaliere”, azaz lovagi fokozatával tüntették ki a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséért és az Olaszország és Törökország között létrejött kölcsönös beruházásokért. Tatárföld elnöksége „vitéz kitüntetést" adott Dr. Kırman-nak, elismerve ezzel a Tatárföldön indított beruházások és a gazdasági együttműködés fejlesztésében nyújtott értékes hozzájárulását. Dr. Kırman az ICC Török Nemzeti Bizottság, a BTHE és az IAV igazgatótanácsának tagjaként szolgált. Továbbá tagja volt a TEPAV kuratóriumának és igazgatóságának, illetve a Török Lövész- és Vadászszövetség igazgatótanácsának és jogi tanácsának. Dr. Kırman 12 könyv és számos tudományos cikk szerzője, emellett több tudományos és üzleti eseményen vett már részt főelőadóként. Ejtőernyőzéssel és lövészsporttal is foglalkozik, 1978-ban a balkáni bajnokságon aranyérmet szerzett lövészetben.

Dr. Reha Akçakaya

Elnök, Síküveg Csoport

Reha-Akçakaya.png 

Dr. a Akçakaya a Boszporusz Egyetem Mérnöki Karán szerezte diplomáját. Bsc és Msc végzettségét is ezen az egyetemen szerezte. Akçakaya úr második mesterfokozatát az amerikai Alfred Egyetem Üvegtudomány és Technológia Szakán szerezte. Doktori fokozatát a Marmara Egyetem Mérnöki Menedzsment Szakán szerezte, és 2013-ban elvégezte a Harvard Business School Felsőfokú Menedzsment Programját. Az 1985 és 1988 között a Boszporusz Egyetem tudományos munkatársaként dolgozó Akçakaya úr 1988-ban csatlakozott a Şişecam Csoport Síküveg Csoportjához. Több vezetői pozíció viselését követően 2014. január 2-a óta a Síküveg Csoport elnökeként tevékenykedik.

Cemil Tokel

Elnök, Üvegáru Csoport

 

l Tokel a Humberside Egyetem Menedzsment Szakán végzett 1991-ben, majd 2012-ben elvégezte a Harvard Business School Felsőfokú Menedzsment Programját. 1992-ben került a e Tic. Ltd. Şti. vállalathoz nemzetközi értékesítési képviselőként, ahol később a nemzetközi eladások felügyelőjeként, értékesítésfejlesztési igazgatóként és nemzetközi értékesítési igazgatóként dolgozott. 2012-es marketing és értékesítési alelnökké választását követően Cemil Tokel 2014. január 2-a óta az Üvegáru Csoport elnökeként tevékenykedik.

Abdullah Kılınç

Elnök, Üveg csomagolóanyag Csoport

 

Abdullah ç 1990-ben szerzett Bsc végzettséget a Közép-Keleti Műszaki Egyetemen gépészmérnökként, majd 2013-ban elvégezte a Harvard Business School Felsőfokú Menedzsment Programját. Termelési mérnökként került az Anadolu Cam i A.Ş. mersini gyárába 1992-ben, ahol később, 1995-től termelési felügyelőként dolgozott. 1999-ben a grúziai Mina Ksani üvegedényeket gyártó vállalat vezérigazgató-helyettesévé választották. Az Anadolu Cam i A.Ş. üzletfejlesztési igazgatói tisztségébe való 2003-as kinevezését követően Kılınç a Ruscam Ufa Gyár vezérigazgatójaként, a Russia Operations műveleti igazgatójaként és az Üveg csomagolóanyag Csoport műveleti igazgatójaként tevékenykedett. Kılınç úr 2014. január 2. óta elnöke az Üveg csomagolóanyagok törökországi Csoportjának.

Tahs

in Burhan Ergene

Elnök

, Vegyiáru Csoport

 

Bu

rhan Ergene az Isztambuli Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett főiskolai diplomát 1989-ben. 1990-ben elvégezte az Isztambuli Egyetem nemzetközi menedzsment programját, majd 2012-ben a Harvard Business School Felsőfokú Menedzsment Programját. 1990-ben csatlakozott a Şişecam Csoporthoz, ahol több vezetői tisztséget is betöltött az értékesítési és marketing részlegeken. 2011-ben a Vegyiáru Csoport marketing és értékesítési alelnökévé választották. 2014. január 2. óta a Vegyiáru Csoport elnöke.

Gör

kem Elverici

Pénzügyi igazgató

 

rkem Elverici a Közép-Keleti Műszaki Egyetem Mérnöki Kara Építőmérnöki Szakán végzett, a mesteri fokozatot a Bilkent Egyetemen szerezte meg. 2015-ben elvégezte a Harvard Business School Felsőfokú Menedzsment Programját. Jelenleg banki-pénzügyi témájú doktori disszertációján dolgozik a Kadir Has Egyetemen. Szakmai karrierjét 1998-ban kezdte az İşbanknál. Pályafutása sorén több közép- és felsővezetői pozíciót töltött be az İşbanknál, a HSBC Törökországnál valamint a Deloitte Consultingnál ás az Accenture Consultingnál. Elverici 2013. március 1-jén csatlakozott a Şişecam Csoporthoz a Síküveg Csoport pénzügyi igazgatójaként. 2014. május 12. óta a Şişecam Csoport pénzügyi igazgatója.

Şengül Arslan

Emberi erőforrások vezérigazgatója

ató

 

Arslan az Isztambuli Egyetem Ipari Mérnöki Szakán végzett 1997-ben, mesteri fokozatát pedig a Boszporusz Egyetem MBA programjában szerezte.Arslan menedzsment szaktanácsadóként kezdte pályafutását az Arthur Andersennél. 2002 és 2004 között az Ernst & Young HR menedzsment tanácsadó menedzsereként dolgozott. 2004 és 2007 között a Danone Tikveşli HR és szervezeti fejlesztési igazgatójaként, 2007 és 2011 között az Avea Human Resources igazgatóhelyetteseként, 2011 és 2017 között a HSBC Bank emberi erőforrásért felelős vezérigazgató-helyetteseként valamint a HSBC globális emberi erőforrás átalakítási és változási vezetőjeként tevékenykedett. Arslan 2017 márciusa óta HR igazgató a Şişecam Csoportnál.

Özlem Vergon

Stratégiai ig

azgató

 

 

Özlem Vergon az Isztambuli Egyetem Gazdaságtudományi Szakán végzett 1995-ben, mesterfokozatát a San Diegoi Egyetemen szerezte, majd 2013-ban elvégezte a Harvard Egyetem felsőfokú menedzsment programját. Vergon 1996-ban csatlakozott a Şişecam Síküveg Csoporthoz segédtervező szakemberként, és azóta számos funkciót töltött be, míg a Síküveg Csoporttervezési igazgatója lett. 2015 januárja óta Vergon a Şişecam Csoport stratégiai igazgatója.

Gökhan Kıpçak

Informatikáért felelős vezető

 

Gökhan Kıpçak az Isztambuli Műszaki Egyetem Gépészmérnöki szakán végzett, és ugyanezen egyetem Gazdálkodástudományi Karának Ipari Mérnöki Tanszékén mesterdiplomát szerzett. 1988-ban kezdte karrierjét az ECA-nál az értékesítési és gyártási rendszerek informatikai szakértőjeként, majd 1991 és 1998 között a Coca-Cola értékesítési rendszereinek informatikai vezetője volt. 1998 és 2000 között informatikai vezetőként Dél-Koreában dolgozott, 2000 és 2007 között pedig SAP programmenedzserként. 2007 és 2018 között a Coca-Cola İçecek informatikáért felelős vezetője és a végrehajtó bizottság tagja volt. 2017-ben a Coca-Cola İçecek átalakítási igazgatójává nevezték ki. Kıpçak úr 2019. május 20-án csatlakozott a Şişecam csoporthoz, informatikáért felelős vezetőként.

Dr. Selma Öner

Beszerzési főigazgató

 

Dr. Selma Öner az Isztambuli Műszaki Egyetem Ipari Mérnöki Szakán végzett 1995-ben, mesteri valamint doktori fokozatát pedig a Boszporusz Egyetem Ipari Mérnöki Szakán szerezte. 2014-ben elvégezte a Harvard Business School általános menedzsment programját. Öner kisasszony tudományos segédmunkatársként kezdte szakmai pályafutását a Boszporusz Egyetemen, majd 1997-ben csatlakozott a Şişecamhoz. Először logisztikai mérnökként dolgozott a Paşabahçe Cam San. ve Tic. A.Ş. vállalatnál, majd több vezető pozíció betöltését követően a Trakya Cam A.Ş. ellátási lánc igazgatója lett. 2017-ben Selma Öner a Türkiye Şişe ve Cam Fabrikaları A.Ş. beszerzési koordinátorává választották. 2018 óta a Şişecam beszerzési főigazgatója.​​​